POLYÁK LILLA - ÖRÖKKÉ

Mikor elvesznék végleg a magányos nagy égen,
a szárnyam te leszel.
Mikor sötét az éjjel, de a hajnal ha eljön,
az a fény te leszel.
Furcsa elhagyott tájon, aki bolyongva,
igy talál rám, te leszel.
Hiszen túlélni mindent veled lehet,
vagy meghalni sem túl nagy ár.

Örökké, örökké, emésztő tűzben égek én,
Átléptem már, hol többé nincs már határ,
Örökké, örökké, az égből lángot loptam én,
Ahonnét vissza út nincs már
Mi vár még rám?

Olyan tiszta a kép, hiszen magamba zártam
minden rosszat és jót,
Hiszen börömbe égett minden suttogó eskű
és minden forró csók!
Én már hiába kérdem,mit ér az egész?
Nem számit régen már.
Akkor mit ér az út,hogyha nem vihet hozzád
-te már rég máshol jársz!

Örökké,örökké,emésztő tűzben égek én,
Átléptem már,hol többé nincs már határ,
Örökké,örökké,az égből lángot loptam én,
Ahonnét vissza út nincs már
Mi vár még rám?

Enyém a mindenség!És egyszer talán,
magammal /magamban viszlek tovább,
örökkre már!

Örökké,örökké,emésztő tűzben égek én,
Átléptem már,hol többé nincs már határ,
Örökké,örökké,az égből lángot loptam én,
Ahonnét vissza út nincs már
Mi vár még rám?
Mi vár még rám?